Dylan
Megint csörög... nem akarom tudni, hogy most miről van szó, nem akarom tudni, hogy most ki fog meghalni, ki fog megtámadni vagy hogy miért kell elköltöznünk ismét, de apa felvette és már el is kezdett pakolni. Hozzám vágott egy pisztolyt, de én csak visszaraktam az asztalra azt, ekkor érkezett meg Emily és ő elrakta azt. Apa odadobta Emilynek a mérget és ő tovább is adta volna nekem, de apa túl gyorsan ráncigált el minket a házból hozzá.
-Dy... - suttogta Em, de apu is meghallotta és csitítani kezdett minket.
-Ti elindultok a turista útvonalon, én pedig simán az erdőbe. Emily, Dylannél van pisztoly szóval nem kell félnetek... majd elintézi, ha találkoztok az egyik klánnal. Találkozzunk a városházán!
Nem tudtunk semmit sem mondani, mivel már el is indult apu. Em dobta a mérget, de eltört, mivel nem tudtam elkapni. Mindig is béna voltam az ilyen dolgokkal. Remegve sétáltam Emily mögött, mikor hirtelen vérfarkasok tűntek fel. Em lőtt rájuk, de túl gyorsak voltak. Soha nem téveszt célt, most mégis megtörtént. Egy hideg kezet éreztem meg a derekamon, így felkiáltottam. Em rémülten fordult felém.
-Engedd el a bátyámat, te vérszívó!-kiáltotta Emily, de ekkor ajkakat éreztem meg a nyakamnál.
-Jó illat...-jegyezte meg a férfi, mire megremegtem.-Srácok, ez a srác tökéletes lesz.
-Ne srácozz le csakúgy egy vadászt!-sziszegte a húgom, de nem vették komolyan és több töltény nem volt.
-Ha ez vadász, akkor én csillámpóni!-nevetett fel, de ekkor gyomorszájon vágtam és ezért elengedett. Bátor férfi módjára a húgom mögé futottam... tudom, tudom.-Harcias vagy kicsike.
-Ne hívj kicsikének!-mormogtam, majd megéreztem egy pisztolyt a hátamnak nyomódni.
-Vadász!-szólított meg egy másik férfi.-Veletek van az a vénember?
-Mit csináltál vele?-fordult meg dühösen Em.
-Ha élve akarjátok látni, jobb lesz, ha siettek. Nem hiszem, hogy a farkasok tolerálják, ha a területükre lépnek.
-David, a fiú nem megy sehová.-jelentette ki a vámpír, mire leütött a férfi.
Emily
A bátyám a földön hevert és vérzett a feje, ekkor a vámpír odaszáguldott és lenyalta az arcáról.
-Undorító.-sziszegtem, majd bele akartam rúgni, de a másik nem hagyta.
-Siess a vénemberhez!- szólított fel, mire megremegtem és elfutottam az erdőbe. Az eszméletlen bátyám az egyik legnagyobb klán fogságában van és én nem teszek semmit, mert az apámat kell megmentem. Talán, ha a mérget magára tudta volna kenni, akkor hozzá sem értek volna, de nem tudta ezt megtenni. Soha nem hittem, hogy elveszíthetem őt... a könnyeim folytak, miközben apámat ébresztgettem, aki nagy nehezen fel is kelt és rögtön Dylant kereste.
-Hol van a bátyád?-nézett körbe riadtan.
-Apu, elvitte őt az egyik legnagyobb klán... megtetszett nekik a vére. - suttogtam fájdalmasan.
-Hogy hagyhattad?! - ragadott meg apa a vállamnál fogva, majd rázni kezdett. - Hogy hagyhattad, hogy elvigyék, mint anyádat?! Ő hasonlított rá a legjobban!
-Apa, ő soha nem volt, olyan bátor, mint anyu... - suttogtam. - Mindig nálam volt a pisztoly és ő kente magára a mérget.
-Én... - suttogta apu könnyes szemekkel.- ..tudtam róla, de nem akartam, hogy rosszul érezze magát, így hagytam. Anyád sem volt bátor soha, csak egyszer... mikor titeket kellett megvédenie... mert Dylant már egyszer kiszemelték, ezért szoktunk mindig menekülni, ha csörög a telefon.
